All for Joomla All for Webmasters

madisuli

Galéria

HATÁRTALANUL23 / Felvidéki kirándulás

Felvidéki kirándulás

HAT-KP-1-2022/1-001507-VAL-ELS/001

2023. június 01-04.

2023. június 01. (csütörtök) Kassa

Nagy izgalommal vártuk a szepességi kirándulást a Határtalanul program keretében. Első úticélunk a kassai Szent Erzsébet-székesegyház volt, ahol a dóm kriptájában emlékszalagot helyeztünk el II. Rákóczi Ferenc sírjánál. A belvárosban megtekintettük az Orbán-tornyot, a harangot, a Kassai Állami Színházat, valamint a Lőcsei-házat.
Programunkat a Rodostó ház látogatásával folytattuk, ahol egy nagyon kedves idegenvezető segítségével megismerhettük a fejedelem életútját, majd a Rodostó ház tökéletes mását tekinthettük meg. Itt különféle érdekességekkel találkozhattunk.
Mindezek után a Márai téren is megemlékezést tartottunk és a Márai Sándor szobornál közös fényképeket készítettünk a költővel. Utunkat a barokk színház épületénél folytattuk, ami egykoron az első magyarnyelvű színház volt. Ezután következett egy kis kvízfeladat. Egy térkép segítségével önállóan meg kellett találnunk a Márai Sándor Magyar Nyelvű Gimnázium és Alapiskolát. Szerencsére nem okozott nehézséget, így néhány perc alatt odaértünk.
Ez volt a nap utolsó programja, így visszamentünk a buszunkhoz és a szállás felé vettük az irányt, ami Tátracsorbán, a Strba Panzió volt. A szobák elfoglalása után megvacsoráztunk, majd felfedeztük a környéket. A csodálatos hegyek varázslata után visszasétáltunk és pihenéssel készültünk a következő napra.

2023. június 02. (péntek) Csorba-tó, Lőcse, Késmárk

A tartalmas reggelit követően a fogaskerekű állomásra sétáltunk, hogy a nem mindennapi járművel elrobogjuk a Csorba-tóhoz. Ott kb. 2 órát tölthettük és gyönyörködhettünk a természeti csodákban. Körbe sétáltuk a tavat, amely 2.6 km. A bazár árusait végig járva, szebbnél szebb ajándékokat vásároltunk családtagjainknak, szeretteinknek. Az idő előrehaladtával visszasétáltunk az állomásra, hogy a fogaskerekűvel visszautazzunk a szálláshelyünkre.
A hidegcsomag elfogyasztása után – ami az ebéd volt – ismét útnak indultunk, ezúttal Lőcse városába. Itt megcsodálhattuk a Szent Jakab-templomot, a lőcsei fehér asszony házát és a gótikus stílusban épült régi városházát. A főtéren az úgynevezett szégyenketrecet is szemügyre vehettük.
A délután folyamán még egy településre ellátogattunk. Késmárkon 2 csodálatos templomban jártunk. A világörökség részét képező fatemplom ámulatba ejtő volt a gyerekek számára is. Az új evangélikus templomban pedig a Thököly-mauzóleumnál emlékeztünk meg és szalagot helyeztünk el, majd közösen elénekeltük a himnuszt. Utolsó programunk a vár körbesétálása volt. Este visszatértünk Tátracsorbai szállásunkra.

2023. június 03. (szombat) Betlér, Rozsnyó

A reggeli után egy csodálatos szerpentines buszozás után Betlérre utaztunk, ahol sajnos csak az Andrássy-kastély angolparkjában sétálhattunk, amely botanikus kert is egyben. 1-2 órát töltöttünk el a kastély területén. Ettünk, ittunk, vásároltunk, majd tovább indultunk Rozsnyóra.
A rozsnyói főtér, a legnagyobb négyzet alakú középkori tér Szlovákiában. Sétánk során fagyizhattunk és a helyi fiatalokkal kosárlabdázhattunk. Mivel épp felújítás zajlott a téren, Andrássy Franciska szobrát csak letakarva nézhettük meg.
Ezen a napon új szállásra indultunk. Rimaszombaton, az Euromotelben szálltunk meg az utolsó éjszakán. Nem volt igazán gyermekbarát a szállás, de a gyerekek hamar elfogadták a helyszínváltozást. Élményekkel teli zártuk a napot és rápihentünk az utolsó napunkra.

2023. június 04. (vasárnap) Fülek

Utolsó napunk délelőtti programja a Fülei Vármúzeumban telt. A helyi idegenvezető olyan csodálatos tárlatvezetést tartott, hogy a gyerekek ámultak és bámultak. Pontosan tudta, hogyan keltse fel az érdeklődésüket és azt, hogyan tartsa is fent az ismertető végéig. Tátott szájjal figyeltük az ízesen beszélő előadót. A vár csodálatos bemutatója után egy második világháborús óvóhelyet is megtekinthettünk, ahol megannyi új ismeretre tehettünk szert.

Nagyon fáradtan, de millió élménnyel telve indultunk haza, melyeket soha nem felejtünk el!

Katona Krisztina

7. osztály / osztályfőnök

HATÁRTALANUL18 / Felvidéki kirándulás

A „Határtalanul!” pályázat keretében 2018. szeptember 17-20. között Felvidékre látogattunk. A kirándulást megelőzően sok ismeretre tettünk szert a tájékoztató és előkészítő órák során. Tájékozódtunk az úticélok legfontosabb nevezetességeiről, történelméről, irodalmi és művészeti vonatkozásairól. A négynapos kirándulás első állomása Rozsnyó volt, ahol látogatást tettünk a Fábry Zoltán Óvoda, Alapiskola és Szakközépiskola épületében, megismerkedtünk az iskola működésével és mi magunk is bemutatkoztunk.

A látogatásunk alkalmából ajándékot adtunk át az ottani diákoknak és nevelőknek. A következő állomás Betlér volt, ahol megtekintettük az Andrássy-kastélyt és parkot, az Andrássy Mauzóleumot. Este Rimaszombatra érkeztünk, ahol csapatjáték keretében ismételtük át az aznapi élményeket. Másnap Rimaszombat városát érintve utaztunk tovább Késmárkra. A csodálatos várépületet és a várost bejárva sok-sok információval gazdagodtunk, megkoszorúztuk Thököly Imre fejedelem síremlékét az evangélikus templom újabb épületében, majd megcsodálhattuk a közvetlenül mellette álló régi evangélikus fatemplomot is.

A harmadik napon a szép idő lehetővé tette, hogy a Felvidék természeti szépségeit is megcsodáljuk, és egy kis túra keretében ízelítőt kaptunk a szlovák paradicsom gyönyörű tájaiból is. Ez követően Lőcse és Igló városait játékos felfedező feladatok keretében ismerhettük meg.  Az estét most is a napközben szerzett ismeretek összegzésével zártuk. A negyedik napon hazafelé indulva Kassa városával ismerkedtünk meg, sétánk során megcsodálhattuk a történelmi belváros épületeit. A Szent Erzsébet-dómban megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc sírját. A rodostói házban részt vehettünk egy tárlatvezetésen, amely felejthetetlen élményt nyújtott számunkra, megismerve II. Rákóczi Ferenc és családja történetét. A tanulmányi kirándulás utolsó programja után a kora esti órákban érkeztünk haza Mádra, sok-sok élménnyel és ismerettel gazdagodva.

a 7. osztály