• Rajzverseny
  • Mádi Furmint Ünnep
  • Köszöntő
  • Tanévnyitó ünnepség

Toplenszkiné Csengeri Anikó intézményvezető köszöntője

Szeretettel köszöntöm tanévnyitó ünnepségünkön megjelent valamennyi kedves Vendégünket!

Külön köszöntöm az ünnepségünket érdeklődésükkel megtisztelő Szülőket, üdvözöllek benneteket kedves tanítványaink, megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm az iskolánkba ma belépő 1. évfolyamos tanulókat!

Véget ért a nyár, hamar eltelt ez a két és fél hónap szünet. Jólesett pihenni, nyaralni a szülőkkel, rokonokkal, barátokkal. Rövidebb – hosszabb időszakokra azért összejöttetek, hiszen felejthetetlen élményt nyújtott számotokra, pedagógusaitok számára is a baskói tábor.

Itt szeretném ismét megköszönni Tatárka József polgármester úrnak azt a mérhetetlen segítségét, támogatását, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy iskolánk közel 70 tanulója egyhetes táborban vehetett részt.

Egy újabb tanév küszöbén állunk. Új feladatok várnak rátok, új utak nyílnak meg előttetek. Ha közösen, egymást segítve járjuk be ezt az utat, a siker lesz az ajándék. Erre szeretnélek bíztatni benneteket tudva, hogy sokan közületek a tanulást szükséges rossznak tartjátok. Higgyétek el, ez nem így van. Ahhoz, hogy megtaláljátok a tanulásban is a szépséget, sok segítséget kell kapnotok. Ezért vagyunk mi, pedagógusok. Közös munkánk során a siker csak úgy érhető el, ha mindkét fél akarja azt. Ebben kérem a segítségeteket, hogy ne szenvedésként éljétek meg, hanem egy csodálatos utazásnak, mely tele van izgalommal, játékkal, szórakozással, felfedezéssel, ugyanakkor kemény munkával is. Az öröm akkor teljes, ha megérzitek az út végén: ezért érdemes volt, megdolgoztatok a sikerért.

A köszöntő folytatása

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates